A mai digitalizált világban már szinte mindenki adathordozókon őrzi az emlékeit. Ritkán még látni olyat, hogy a digitális géppel készült fotókat is kinyomtatják, amennyiben olyan funkciót kívánnak azzal betölteni, amihez a digitális mentés nem lenne elég. Hiszen képzeljük csak el, milyen furcsa lenne képek helyett CD-kkel telepakolni az üres falakat, majd a vendégeknek megmutogatni a teljesen ugyanolyan CD-ket, mint más-más emlékezetes családi pillanatképet. Ugye, hogy nem az igazi? Ráadásul ezeknek a digitális képeknek van egy olyan hátrányuk, hogy soha nem lesz olyan tiszta, szép a minőségük, mint a régi filmtekercses társaiknak. Ha a kép minősége mégis hibátlan, nyomtatás során akkor is annyit torzul, mely soha nem lesz képes elérni azt a régi, jól megszokott minőséget. De aki még a mai napig is ragaszkodik a filmtekercses technikához, még mindig hozzájuthat.

Aztán gondoljunk csak bele, hogy a digitális adattárolás hiánya miatt mi lenne az emberiséggel a mai bürokrácia miatt: Lennének egyáltalán még fáink? Illetve hol tudnánk tárolni ezt a hatalmas mennyiségű iratot, melyek több példányszámban, több intézményben is meg kell, hogy legyenek? Vagy esetleg pont az adattárolás fejlődése befolyásolta a bürokrácia ilyesfajta eltorzulását? Érdekes kérdések ezek mindenesetre, melyekre nagyon szeretné sok ember megkapni a választ. Mindenesetre én csak örülök neki, hogy ilyen szinten fejlett a technika, az én életemet nagyban megkönnyíti.

A minap éppen külső HDD-t mentem vásárolni, mert a zenéim és filmim mennyisége már teljesen leterhelték a számítógépem kapacitását. Betértem egy üzletbe, amit barátnőm informatikus édesapja javasolt, és hosszas nézelődésbe kezdtem. Egyszer csak odatoppant hozzám egy alak, és a vállam mögül egy ismerős hangra lettem figyelmes. Hát az egyik gimnáziumi osztálytársam volt az üzletben az eladó. Nagyon megörültünk egymásnak, mert már lassan tíz éve, hogy nem találkoztunk. Elkezdtünk beszélgetni, minden, de minden szóba jött. Néha meg kellett ugyan szakítanunk a társalgást, hogy tudjon segíteni más vásárlóknak is, de nem volt vészes a forgalom, így szerencsére egy jót beszélgettünk.

Megdicsért, hogy milyen jól tartom magam, illetve megakadt a szeme a Swarovski ékszereimen, melyek szintén nem kis dicséretet kaptak. Kérdezősködött a felől, hogy hol vettem, illetve mennyiért, mert a barátnőjének is nagyon tetszene valami ilyesmi, és pont nemsokára születésnapja lesz, amire meglepné valami hasonlóval. Mondtam neki, hogy sajnos releváns információval nem tudok szolgálni, mert én is ajándékba kaptam, de ismerek egy webshopot, ahol ilyeneket is árulnak, méghozzá nagyon jó minőségben és jó árban. Azzal a lendülettel előkerültek az okos telefonok és lázas Swarovski ékszer vadászatba kezdtünk. Mivel a barátnőjének kék szeme van, ezért inkább rábeszéltem a fiút, hogy inkább a kék Swarovski ékszereket részesítse előnyben a pirosakkal szemben. Hamarosan találtunk is egy gyönyörű ékszer szettet és hála a technika csodájának, már sikerült is megrendelni, így az ajándék már úton is volt.

Látjátok milyen csodálatos is a technika fejlődése? Elindultam egy digitális adathordozót venni, ennek köszönhetően találkoztam egy rég ismerőssel, akinek segíthettem egy komoly dilemmában. Ezt nevezném sikeres vásárlásnak, már abban az esetben, ha végül nem felejtettem volna el megvenni a digitális HDD-t. Ilyen az én szerencsém, meg a néha lyukas agyam, de hát nem lehet ezzel mit tenni. Meg kell tanulni együtt élni a hibáinkkal, és így legalább az idő távlatából visszatekintve jót tudunk majd magunkon mosolyogni. Végtére is az adathordozó nem fog elmenekülni, megvár, beszerezhetem más napon is. Már abban az esetben, ha nem tereli el róla megint valami a figyelmemet.