Van egy nagyon kedves informatikus ismerősöm, Ádám. Ádám mindig is nagyon kedves, figyelmes ember volt, én még az egyetem alatt ismertem meg, lakótársak voltunk. Azután is tartottuk a kapcsolatot, hogy szétköltöztünk, miután mindketten családot alapítottunk, a családdal is jártunk össze, szóval ez tényleg nem egy olyan viszony volt, ami megszűnt, miután már nem éltünk egy légtérben: ez egy egész életre szóló barátság volt.

Rendkívül meglepődtem, mikor Ádám egyszer csak szó nélkül eltűnt az életemből. Néhány hónapig nem tudtam vele felvenni a kapcsolatot, ha írtam neki, nem válaszolt, a telefont nem vette fel, vissza sem hívott. A feleségével nem ápoltam különösebben mélyebb kapcsolatot, megkérdeztem tőle, hogy mi újság, de csak annyit felelt kurtán, hogy jól vannak, aztán majd biztos keres Ádám.

Néhány hete tényleg felhívott Ádám. Elmesélte, hogy nagyon mélyre került, szétcsúszott nagyon az élete: az alkohol rabja lett. Olyannyira, hogy addiktológus segítségét kellett kérnie. Engem teljesen megdöbbentett, hogy nem is vettem észre, hogy Ádámnak problémája lenne… A család nem beszélt róla, ő sem említette soha. Persze az összejöveteleken iszogattunk, de nem ivott többet, mint máskor, nekem legalábbis nem tűnt úgy… szóval egyáltalán nem nézett ki úgy, mint egy függő.

Pedig Ádám nagyon is függő volt. Egy kiváló informatikai cégnél dolgozott mint rendszergazda, a vállalat belső hálózatát kezelte és felügyelte, hogy minden rendben működjön. Elmondása szerint ő maga is akkor döbbent rá, hogy mekkora a probléma, mikor rendszeresen az italra gondolt, ha a munkahelyén volt, nem akart inni, viszont alig várta, hogy vége legyen a munkaidőnek, és mehessen haza, vagy a munkatársakkal beugorjon még előtte egy kocsmába, és leguríthasson egy felest meg néhány sört. A családdal való kapcsolatára is nagyon kihatással volt, hiszen mikor a szabadidejében velük lehetett volna, ő olyankor ivott inkább, és ha le is ült a gyerekekkel, mindig részeg volt. A felesége válással fenyegette, de Ádám úgy gondolta, hogy ez csak zsarolás. Mielőtt persze odáig fajult volna a helyzet, felmerült, hogy beszélni kéne addiktológussal, de Ádám hárított és tagadott. Nagyjából ez volt az időszak, amikor velem is megszakította a kapcsolatot.

Akkor borult ki a bili, mikor már kezdett néha részegen bejárni dolgozni. Eleinte nem vették észre rajta, ám egy idő után hanyagul kezdte végezni a munkáját, amit egy komoly cégnél nem toleráltak. Végül egyszer annyira részegen dolgozott, hogy valamit elnézett, és szinte a teljes belső hálózatot törölte, sok értékes adat majdnem odaveszett, alig tudták visszaállítani. A főnöke szerencsére egy nagyon-nagyon rendes ember, ultimátumot adott Ádámnak: addiktológus szakemberhez fordul vagy kirúgják. A sok oldalról ért támadás végül ráébresztette a barátom, hogy talán a környezetének igaza van, és talán tényleg baj van a viselkedésével, és egyáltalán nem normális ennyit inni, mint ahogy ő azt gondolta. Szóval elhatározta: belevág.

A feleségével keresték fel a Felépülőket, az ő addiktológiai szakembereikkel véve fel a kapcsolatot. Ádám minden tiltakozás nélkül elment a legközelebb induló 28 napos programra, amelynek a végén végül tisztán tért haza.

Ezután néhány hétig még nem mert felhívni engem. Szégyellte magát, amiért eltűnt, és amiatt is aggódott, hogy esetleg el fogom ítélni a története miatt. Természetesen ilyesmiről szó sem volt, én csak nagyon örültem és gratuláltam neki, amiért ennyire bátor volt, és bele mert vágni a leszokásba. Tudom, hogy nem lehetett könnyű dolog ezt meglépni, viszont azt is, hogy mindenképp szükségszerű volt. Csak azért sajnáltam, hogy nem tudtam hamarabb az egészről, mert így nem tudtam ott lenni korábban, hogy támogassam.

Azóta megint minden a rendes kerékvágásban folyik, Ádám ugyanott dolgozik, ismét rendkívül meg vannak elégedve a munkájával. Én meg hálás vagyok a kitartó feleségének és környezetének, meg a Felépülők addiktológus csapatának, amiért segítettek a barátomon!