A férfiak és a nők igen sokban különböznek egymástól. A reggeli kávém közben épp ezen gondolkodtam, miközben a párom már rendszerezte a dolgait. De míg én a cipős szekrényben, ő a számítógépen rak rendet. Amihez én totál nem értek, számomra ez a felhős-dolog maga a lila köd. Persze ő meg cuki, mert megpróbálja elmagyarázni, miközben a fájlokat pakolássza ide-oda.
Azt mondta, sok az adatunk, és egyre több lesz, hisz több az élmény, több a fotó, több az irat, az adatokat rendszerben kell tárolni. Olyan ez, mondta, mint a cipős szekrény. Abból is egyre több és egyre nagyobb kell. Csak egyetérteni tudtam, hisz tényleg sok a cipőnk. Cipő, papucs, bakancs, táska webáruház | cipomarket.hu – elsősorban ennek az oldalnak köszönhetően, ahonnan rendszeresen vásárolok. Hisz jó áron, jó minőségben tudok vásárolni. Ami azért nem mindegy, hisz mégis csak a lábunkról van szó. Szóval itt veszek cipőt, bakancsot, papucsot és még táskát is. De nem csak magamnak, hanem a páromnak is, aki szintén szereti a cipomarket.hu oldalt. Miért is ne tenné. Hisz ugyanúgy gondoltak a férfiakra, mint a nőkre, és nem csak cipőt, papucsot és bakancsot tudunk itt venni, hanem bizony férfi táskát is. Ezért szeretem a cipomarket.hu oldalt, hisz mindig megtalálom azt, amire szükségem van. A szűrök segítségével ez pedig könnyen megy.
Valahogy így működnek a hálózat adattárolók is, magyarázza a párom, de sajnos én már nem tudok figyelni, mert a legújabb szandálok kötnek le. De attól még értem.