Biztos mások is szeretik a rendet. Én gyakran jártam már úgy, hogy a rendszeretésem ellenére is elveszítettem olyan fontos dolgokat, mint például: honnan szoktam rendelni xy dolgot? Pláne, ha ezt nem nagy rendszerességgel teszem.
A bugyi pelenka esetében ez ugyan nem áll fenn, hiszen a gyerkőcnek elég sokra, és elég rendszeresen van szüksége. Mégis, rendkívül jó, ha mondjuk egy Excel táblázatba fel tudom menteni a dropboxba, vagy a drive-ra, és még ha gépet is váltok, vagy telefonról nézem is, mindig elérhető. Plusz a párom is nyugodtan belenézhet, esetleg elintézheti helyettem a rendelést. Dátum szerint szoktam felírni, minden hónapra előre, mikor mit milyet és mennyit akarok rendelni, így szinte már csak a “rendelés” gombot kell megnyomni a web shopban.
Na, de honnan is megy a rendelés? A lord.shop.hu-t még az egyik volt osztálytársam, és nagyon jó barátnőm ajánlotta, mikor felmerült a babatervezés nálunk. Neki akkorra már volt két csemetéje, így nyugodtan megbízhattam benne, hogy tudja miről beszél. Kicsit ugyan először ódzkodtam a dologtól, hiszen ugyan úgy drogériában is meg tudom venni a pelenkákat, minek nekem web shop? Aztán beütött a pandémia, és nagyon örültem neki, hogy volt honnan gyorsan-hamar rendelni.Ebben a web shopban szinte van, amire a babádnak szüksége lehet: sima pelenka, bugyi pelenka, nadrág pelenka, nedves törlő, kenőcsök. De felnőtteknek is vannak kozmetikumok, illatszerek, vitaminok. Háztartási tisztítószereket is lehet rendelni, ha valakinek épp arra is szüksége lenne. És még sok-sok minden mást.
Arra kell igazából külön figyelni, hogy öt ezer forint alatt sajnos nem szállítanak ki, de szerintem a kisgyerekeseknek ez nem fog problémát okozni. Főleg a pelenka olyan fogyó termék, amiből jó betárazni. Ráadásul, mivel meg nem romlik, elég ha mondjuk havonta egyszer-kétszer rendel az ember, és akkor meg van oldva a dolog. De ha mást is rendelünk mellé (amit gyakran teszünk) máris sipp-supp túlléptük az ötezer forintos határt. A települések és kiszállítási napok közül, ha valakinek arra lenne igénye, hogy a saját futárjuk, és ne a GLS szállítson házhoz, a szállítási és fizetési információ menüpontban lehet tájékozódni. Mi sajnos ezen kívül esünk, úgyhogy marad a GLS és a 2-3 napos kiszállítási idő. Ezért is jó az excel tábla, ahová fel van írva, melyik hónapban, legkésőbb melyik napon tervezek rendelni.
Nekünk eddig semmi panaszunk nem akadt a boltra, sőt a pontgyűjtős rendszer különösen is tetszik, hiszen meg tudok vele takarítani valamennyi pénzt. Ami főleg ilyen időkben, de minden időben is, nagyon jól jön a családnak.
Mi csak ajánlani tudjuk őket. Keressétek bátran, ha nadrág- vagy bugyi pelenkára lenne szükségetek.